Legyél saját magad home stagere – azaz, amit Te is megtehetsz a sikerért!

Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk ingatlanunk eladásakor/kiadásakor nélkülözhetetlen az ingatlan felkészítése, vagyis a home staging alkalmazása. 

Egy home stager abban tud segíteni, hogy rávilágít az ingatlan javítható hibáira, a lecserélendő dolgokra, közreműködésével rend, tisztaság és harmónia lesz a lakásban, ami nyugalmat áraszt. Az általa felkészített lakás pedig kitűnik a piaci kínálatból, így vevőjét is hamarabb találja meg.

Az alábbi tippek segítenek Téged abban, hogy tudatosan végig gondold a teendőidet, hiszen, ha az ingatlanod értékesítése mellett döntöttél, akkor a nehezén már túl vagy. A jövőd tervezésére több energiát leszel képes fordítani, és sokkal tisztábban látod majd a lehetőségeidet is.

Innentől kezdve a lakásod már nem a Tiéd, amit a leendő vevőnek kell vonzóvá, kihagyhatatlan ajánlattá tenned.

Ha az alábbi tippeket követed, gyerekjáték lesz az egész!

1. Legyen tökéletes rend!

Ha már csak ezt az első pontot megfogadod, nyert ügyed van, hidd el!

A rendrakással egyidőben már meg is kezdheted a selejtezést, hiszen úgyis költözöl nemsokára. Vesszőparipám és örök érvényű igazság, szerintem, legalább is nálam ez igaz: 

Amit 2 éve nem használtál, azt már nem is fogod!

Egyre kevesebb felesleges cuccod lesz, amihez kevesebb bútor, tároló kell majd. Ebből következik, hogy a lakásod is szellősebb, ezzel világosabb lesz.

A rendszerezés elengedhetetlen. Amire már nincs szükséged, add el, vagy adományozd jótékonysági szervezeteknek.

Négy kupacot javasolok: 

  1. Marad, 
  2. Eladom,
  3. Ajándék,
  4. Szelektív szemét (a fenntarthatóság jegyében ez legyen a legkisebb kupacod).

A Marad kupacba pakolt tárgyaid közül csak a költözésig okvetlenül szükséges dolgokat hagyd elől, a többi már mehet is dobozokba. Azzal már nem kell majd foglalkoznod a költözéskor. Az Eladom és az Ajándék kupacba szánt dolgaid szintén egyből dobozolhatod.

2. Javítsd ki a hibákat!

Képzeld el, hogy szeretnél megvenni egy lakást. Belépsz, az első benyomásod jó, majd rálépsz a parkettára, ami elkezd recsegni a lábad alatt, vagy benyitnál a mosdóba és a kezedben marad a kilincs!

Egy ilyen élmény után már csak a hibákat fogja a vevőjelölt keresni a lakásodban. Ezért érdemes teljes körűen végig menni és számba venni a javítandó dolgokat: csöpögő csap, nyikorgó ajtó, leszakadt konyhaszekrény fogantyú, kiégett villanykörte, lógó konnektorok, stb. 

Igen, tudom, hogy ez macerás, de a vevők nagyra értékelik a működő, rendezett ingatlant. Ha Te ezeket megcsinálod helyette, amit valójában magadért teszel, máris különb leszel a többi lakásnál és a tulajdonosoknál is.

3. Takarítás, takarítás, takarítás!

Minden legyen makulátlan, tiszta. 

Ez nem egy hétvégi takarítás kell, hogy legyen, ragyognia kell mindennek: fugák, ablakok, függönyök, csaptelepek, szekrény teteje, tükrök, ajtók, stb. A frissen festett falakat mindenki szereti, tágasabb és világosabb lesz a lakás. Ha a fal felülete rendben van, ezt Te magad is képes vagy szépen megcsinálni. Meleg szürke vagy tört fehér színt válasz, mindenhez és mindenkihez illenek.

Ha van erkélyed, loggiád, vagy teraszod van, ott is tegyél rendet. Az erkély legyen erkély, a loggia loggia, a terasz pedig teraszként működjön. A panellakásoknál általában csupasz beton van az erkélyen padló gyanánt. Mindegy mid van, érdemes burkolni, pl. műfűvel vagy kültéri padlóburkolattal. Ha hiányzik vagy törött az erkély üveg, azt pótold vagy cseréld ki épre. És a korlátnak is jót tesz egy frissítő festés, legyen akár fából vagy fémből!

4. Funkcióknak megfelelően rendezd be a helyiségeket!

Aki lakást keres megvételre vagy bérelni szeretne, világost, tágas lakást keres. A sok bútor zsúfoltságot eredményez. 

Viszont a szelektálás után nagyvalószínűséggel látni fogod, melyik bútorod felesleges. Ha nem megy egyedül, kérd egy jó barát vagy kedvelt szomszéd tanácsát, egy külső személy másképpen nézi a személyes tárgyaidat.  

Tekintsd át a lakásod olyan szemmel is, hogy pl. a konyha konyhaként működik-e vagy a home office-nak is helyt ad; ez utóbbi funkcióját érdemes megszüntetni, legalább addig, míg el nem költözöl.

5. Személyteleníts, semlegesíts, dekorálj!

Mit is jelent ez valójában?

„Ahogy élünk, azt nem lehet eladni!” 

/Dr. Somogyi Patrícia, MSP Home Staging, a hazai home staging meghonosítója/

A személyes tárgyaid csak Neked és családodnak jelentenek értéket. Már a szelektálásnál, rendrakásnál tedd a dobozba a hűtőmágneseket, a családi fotókat, a gyerekek iskolai emléklapjait, egyéb csecse-becsét a könyvespolcról. Ha ezt a munkafolyamatot kihagyod, akkor a vevőjelölt a Te lakásodban érkezik, és nem tudja a saját, illetve családja mindennapjait elképzeli ott. 

Okvetlenül fontos, hogy semleges színekkel dekorálj! Az ingatlan elhelyezkedése alapján már tudni lehet, hogy ki a vásárlói célcsoport. 

Minden helyiséget díszíts virágokkal, akár vázában az étkezőasztalra, akár a padlóra egy nagyobb méretűt fehér kaspóba. 

Ha nincs a lakásodban TV, annak a helyét érdemes egy nagyobb méretű képpel vagy tükörrel kijelölni. Terítsd meg az étkezőasztalt ízlésesen, és a nappaliban a kanapét is feldobhatod néhány új díszpárnával. 

+1. A tökéletes fotók

Ha nincs kép egy ingatlan hirdetésnél, szinte nincs is megtekintése annak a hirdetésnek. A képek legyenek világosak, látassák a teret, de ne torzítsanak. Fontos, hogy illeszkedjenek a hirdetés szövegéhez. A képek válogatásakor a hirdetési szövegnek megfelelő sorrendben kerüljenek a fotók felöltésre, így követhetőek a helyiségek. Te ismered a lakásodat, de az érdeklődő nem. Ami neked természetes, hogy melyik helység melyik, neki nem. 

Amennyiben ezeket végigkövetve felkészíted a lakásod az értékesítésre, biztos sikerrel jársz majd!

A végeredmény pedig önmagáért fog beszélni. A vevő egy olyan lakást kap majd, amiért akár többet is hajlandó lesz fizetni, mert arra vágyik, és minden készen fogadja. 

Mivel a Te lakásod már a fenti tippek megfogadásával is kitűnik a piaci kínálatból, a vevő, ha mérlegel, a felkészített lakást, a Te lakásodat fogja megvenni. Ő is költözni fog, de neki akkor már csak a költözéssel kell foglalkoznia, az új lakhelye készen, számára tökéletes állapotban várja.

Egy külső szem mindig többet lát, így egy home staging szakember könnyebben rámutat a lakásoddal kapcsolatos teendőkre és azokra az adottságokra, melyeket okvetlenül ki kell emelni. 

Ha nem megy egyedül, nincs időd, sem fantáziád és tapasztalatod ezekhez a folyamatokhoz, de jól szeretnéd csinálni, Velem tervezhetsz!, nézz szét home staging szolgáltatásaim között, és közösen biztos megoldjuk a problémádat!

Ez is érdekes lehet:

Káli-medence
családi ház – fürdőszoba

Ildikó és párja tudatosan készültek arra, hogy nyugdíjasként Budapestet lecserélik a Káli-medencére. Pár éve vettek egy telket, elkészült leendő otthonuk tervrajza, majd 2020-ban elkezdődött az építkezés is.

Velem tervezhetsz!

Tervezzük a napunkat, tervezzük a nyaralást, tervezzük a költözésünket, a jövőnket. Mindezt megpróbáljuk tudatosan, körültekintően tenni azért, hogy ne érjenek váratlan meglepetések.