Káli-medence
családi ház – fürdőszoba

A kezdetek

Ildikó és párja tudatosan készültek arra, hogy nyugdíjasként Budapestet lecserélik a Káli-medencére. Pár éve vettek egy telket, elkészült leendő otthonuk tervrajza, majd 2020-ban elkezdődött az építkezés is. 

Régóta ismertük egymást. Egy munkahelyen dolgoztunk, minden nap találkoztunk, így az új projekt részleteit folyamatosan megosztotta velem.

Sokat beszélgettünk az új technológiákról és az új trendekről, a nekik tetsző stílusokról. Folyamatosan az üzleteket járták: kiválasztották a burkolatokat, a bútorokat…, állandó tervezésben voltak. 


Hogyan tovább: a megoldandó probléma

Az építkezés szépen haladt, és eljött a fürdőszobák konkrét tervezése

„Mi hova kerüljön? Hogy szeretné?” – tette fel a kérdést a burkoló.

A házban a két fürdőszobából az egyik Ildikó saját fürdője lett, melyre megvolt az elképzelés, de nem látta maga előtt a végeredményt. 

A legnagyobb gondot számára az okozta, hogy fali polcok helyett falfülkéket szeretett volna a fürdőkád végéhez a tusfürdőnek, samponnak, de látni szerette volna, hogy hogy is nézne ki a valóságban: mekkora és mennyi legyen, hogy lehetséges a kivitelezés, stb.


A megoldás: tudatos tervezés

Hogy segítsem a döntést, és olyan legyen a fürdőszobája, amelyet mindig is szeretett volna, átadta nekem az alaprajzot és egy-két egyeztetést követően, pár nap alatt elkészültek a tervek, melyek a burkolónak is nagy könnyebbséget jelentett.

Nem csak a falfülkéket terveztem meg, hanem a választott berendezési tárgyak, szaniterek tömegének érzékeltetésével elhelyeztem a tervben egy méretazonos aszimmetrikus fürdőkádat, megmutattam a mosdószekrény, a tükör, a lámpatestek, a törölközőszárító radiátor és a wc lehetséges helyét. A berendezés után pedig a burkolatra is készítettem egy elképzelést, amihez az általuk választott burkolólapokat és dekor elemeket használtam fel. 


Végeredmény: amikor egy terv életre kel

A tervek és a valóság pár ponton eltér ugyan, de Ildikó nagyon elégedett a végeredménnyel, és ez a legfontosabb: a saját kis oázisa olyan lett, amelyet szeretett volna! 

Elégedettségét megosztotta velem!

Hogy miért is éri meg már a ház vagy lakás tervezésével egyidőben lakberendező segítségét is igénybe venni? 

Kattints a Gyakori kérdésekre, de lakberendezési témában írt két blogcikkem is foglalkozik a kérdéskörrel!

Ha Te is olyan otthonra vágysz, amely Téged tükröz, örömmel segítek, keress bizalommal!

Ez is érdekes lehet:

Vélemény